Az első cikkem arról szólt, hogy kedvet csináljak a startuper élethez, ebben a mostani írásban pedig le foglak beszélni róla.
Sok nehézségről fogsz olvasni, és ideális esetben azt gondolod majd róluk, hogy nem baj, megoldod őket. Ha így van, szuper! Ám ha valamiről olvasva elbizonytalanodsz, akkor mindenképpen le kell ásnod magadban mélyen, hogy rájöjj, miért érzel így. Azt szeretném, hogy a cikk végére érve tudd, mit kell őszintén átgondolnod a startuper létbe ugrás előtt. Ha valaki nem akarja igazán, akkor nem szabad elkezdeni sem.
Tehát: akarod-e igazán?
Felix Dennis, How to Get Rich című könyvében írja, hogy a gazdagságról való fantáziálás talán a leggyakoribb a szexuális fantáziák után, és mint tudjuk, sok startupernek éppen a gazdagság utáni vágy a fő motivációja. Le kell, hogy lombozzalak: a vágy nem elég, hogy végigmenj ezen a nehéz úton. A vágy az nem a hivatás érzete.
Az életben sok minden nehéz. A startuper létre ez hatványozottan igaz, mert rengeteg nehézség adódik össze egyszerre, amit kevesen élnek túl. Nem véletlen, hogy az új vállalkozások 90%-a egy éven belül nem jön össze.
Elgondolkodtál már azon, hogy miért lesz annyi vállalkozóból befektető, miután felépítettek egy sikeres vállalkozást? Hiszen sikeres vállalkozóként jobban jársz, ha saját magadba fekteted a pénzt, és nem másba. Egyrészt így nálad marad az irányítás, másrészt, ha sikerre vittél egy korábbi startupot, akkor bebizonyítottad, hogy meg tudod csinálni. Mégis sokan abbahagyják egy sikeres vállalkozás után, hogy befektetőként folytassák. Vajon miért?
Megsúgom: mert iszonyú nehéz. Mazochistának kell lenni, hogy ezt többször is végigcsináld.
Elon Musk, a világ legjobb vállalkozója így utal erre: “Céget alapítani olyan, mint bámulni egy szakadékba, és közben üveget enni.” Ezzel azt akarta mondani, hogy elképesztő mennyiségű belső energiára, türelemre és kitartásra van szükséged ahhoz, hogy startuper legyél. Ha úgy indulsz el az úton, hogy nem állsz rá készen, vagy nem érzed úgy, hogy neked muszáj ebbe belevágni, akkor óriási lelki és anyagi károkat tudsz okozni magadnak és a körülötted lévő embereknek.
Mit érdemes átgondolni, mielőtt vállalkozó akarnál lenni?
1. Készülj fel az elutasításokra
A vállalkozás alapja, hogy kitalálsz egy terméket, amiért mások hajlandóak neked fizetni. Már ez önmagában nem könnyű. Ha pedig megvan a terméked, elő is állítottad, akkor el kell juttatni a célcsoporthoz, és eladni nekik.
Bármelyik lépésnél is tarts, mindegyikben benne van az elutasítás lehetősége. Nincs olyan vállalkozás, ami sorozatos elutasítások nélkül működik. Ha nem a termékedet utasítják el, akkor a befektetők 90%-a fog hátat fordítani, amikor tőkebevonás miatt megkeresed őket. Ha nem ők, akkor az újságírók pattintanak le, amikor próbálod nekik elmondani, hogy milyen szuper terméked van. Ha nem az újságírók, akkor pedig azok a cégek utasítanak vissza, akikkel partneri viszonyt szeretnél kiépíteni.
Az az igazság, hogy elutasítás nélkül nincs startup.
Mi a baj az elutasítással? Ha a pszichológia szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor az elutasítást nagyon nehéz kezelni és feldolgozni. Az elutasítás már tízezer évvel ezelőtt is azt vonhatta maga után, hogy kitagad a törzsünk, és egyedül maradunk. Ha így történt, megnőtt az éhenhalás kockázata, vagy annak a veszélye, hogy a szomszédos törzs elpusztít bennünket, esetleg elénk ugrik egy tigris, és széttép. Ha belekóstolsz a startuper világba, sorozatban százat, ezret, tízezret fogsz kapni ebből a fajta elutasításból. Ezt nehéz ezt lelkileg bírni.
Peter Thiel mondta egyszer, hogy Silicon Valley-beli startuperek között sok az Asperger-szindrómás, ami az autizmus egy enyhébb formája. Mivel az Asperger-szindrómásokból hiányzik a társadalmi megfelelés kényszere és nem érdekli őket az elutasítás, felszabadultabban tudják egyengetni a vállalkozásuk életét. Szerintem nem csak az aspergeresek juthatnak el erre a szintre. Azok is, akiknek sok elutasításban volt részük gyerekkorukban, mert megtanulják azt ignorálni, vagy kifejezetten keresik a lázadó szerepet.
Hadd osszak meg valamit a saját életemből. Tizenegy éves voltam, amikor Angliába költöztünk. Emlékszem, hogy három évig nem volt barátom az iskolában, cikiztek, megvertek – életem legkeményebb időszakaként gondolok vissza rá. Mégis úgy érzem, hogy ezek a tapasztalatok is hozzásegítettek a startuper lét akadályainak sikeres leküzdéséhez. Megtanultam egyedül, elutasítások közepette boldogulni.
2. A szerencse és az időzítés
Az időzítés és a szerencse (sajnos) számít. Időzítés: bizonyos startup ötletek akkor, abban a pillanatban nem lesznek sikeresek, mert túl korai az időzítés. Pár évvel később viszont valaki másnak sikerül. Szerencse: lehetsz te akármilyen tehetséges és kitartó, ha éppen nem ragyog rád a szerencse csillaga.
Bele se kezdj, ha nem fogadod el, hogy időnként nem rajtad múlnak a dolgok. A legrosszabb ami történhet, hogy sikertelenség esetén egy életen át haragszol a világra, és irigykedve nézed az összes sikeres statupert. Neked sem jó, a környezetednek sem és a társadalomnak sem.
3. Végtelen sok kitartás és türelem
A startupok 90 százaléka nem lesz sikeres az első évben, és 95 százaléka megy tönkre az első öt éven belül.
Vagyis elsőre nem sok esélyed van.
A hangsúly itt mégis azon van, hogy elsőre. Gondold csak végig, mit mond ez a statisztikai adat. Ha tíz éven keresztül minden évben belefogsz egy új startupba, a nagy számok törvénye szerint legalább az egyiknek egy évet túl kell élnie. Sőt, még az is lehet, hogy sikeres lesz!
Ezzel együtt az is tény, hogy tíz év nagyon hosszú idő, különösen akkor, ha sorozatosan kudarcok érnek. Ember legyen a talpán, aki a kilencedik bukás után belevág tizedszer is.
Kitartás, türelem, kitartás, türelem – nem hiába mantrázom ezeket a szavakat neked. Ha úgy érzed, hogy nem fogsz tudni tíz éven át küzdeni valamiért, inkább meg se próbáld.
Azt szoktam mondani, hogy úgy kell gondolni a startuper létre, mintha maratonista lennél, és nem úgy, mint egy rövidtávfutó. Az elején nem az számít, hogy milyen gyorsan futsz – bár a lendület és az akarat fontos –, hanem hogy képes vagy-e tíz éven át, minden áldott nap előre lépdelni.
4. Tudsz gyorsan döntéseket hozni?
Az egyik legfontosabb startuper-tulajdonság, hogy tudsz-e döntéseket hozni – teljesen mindegy, hogy ezek jók-e vagy sem. Milyen irányba vidd a termékfejlesztést? Felvedd-e ezt a srácot? Kirúgd-e a másikat? Mennyit költs Facebook-reklámra?
Fontos, hogy ne legyen lelkileg megterhelő a döntéshozatal. Ismerek olyan embereket, akik elképesztő sokat stresszelnek, amikor döntéseket kell hozni, márpedig startuperként állandóan olyan helyzetben leszel, hogy döntened kell.
A döntéseken túl pedig képesnek kell lenned tanulni a hibás döntésekből. Még Elon Musk is azt mondja termékfejlesztések vonatkozásában, hogy ha nem hibázol a döntéseid minimum 10 százalékában, akkor nem kockáztatsz eleget. Ez egy ilyen játék. Ha képes vagy összeomlani egy hibás döntés súlya alatt, gondold meg, hogy startuper világ neked való-e.
5. Nem leszel boldog
Felix Dennis-től hallottam: “Boldogság? Ne röhögtess. A gazdagok nem boldogok.”
A pénz az egyik fő motiváció vállalkozás indításra, de emögött egy álom van, hogy hogy ha gazdag leszek, minden rendben lesz, és boldog leszek. Ám hiába építesz egy sikeres vállalkozást, hiába leszel gazdag és híres, az biztos nem hozza el neked a boldogságot.
A pénz nem boldogít – tartja a mondás, de ezt pontosíthatjuk úgy, hogy a pénz csak egy bizonyos fokig boldogít. Egy híres kutatás évi 75 ezer dollárban határozta meg amerikai mintán azt az jövedelmet, amely felett az emberek nem lesznek boldogabbak. Ez ma Magyarországon mintegy havi nettó 1,2 millió forint jövedelmet jelent a Portfolio számítása szerint. Szerintem ezt az összeget a vállalkozói létnél lényegesen kevesebb stresszel és kevesebb küzdéssel is elő tudod teremteni, ha alkalmazott vagy egy cégnél.
Ne a boldogság elérése legyen a célkitűzés, ha egy startuper útjára lépsz.
Boldogságot lehet elérni szép pillanatokkal, az őszinte barátságokkal, a gyereknevelésben, örömteli családi eseményekben. Ezekért nem kell annyit küzdeni, mint egy sikeres startupért.
Nos, akkor legyél-e vállalkozó?
Összefoglalva: nem mindenkinek való a vállalkozói élet, és neked kell mérlegelni,hogy tényleg akarod-e ezt. Útravalóul csak azt tudom mondani, hogy tisztázd le magadban, miért szeretnéd csinálni, megéri-e neked a sok áldozatot. Légy kíméletlenül őszinte önmagaddal, és gondold át, hogy alkalmas vagy-e rá. Az az ideális, ha érzed a kényszert, hogy muszáj elkezdened, különben egész életedben bánni fogod.